Az I. világháború
AZ I. VILÁGHÁBORÚ KITÖRÉSE
A huszadik század első nagy nemzetközi konfliktusa az I. világháború volt, amely Ferenc Ferdinánd főherceg, osztrák-magyar trónörökös és felesége, Zsófia főhercegnő 1914. június 28-i szarajevói meggyilkolása után robbant ki, és amely 1914 augusztusától kezdve négy éven át számos fronton zajlott.
AZ I. VILÁGHÁBORÚ ANTANT- ÉS KÖZPONTI HATALMAI
A háború során az antanthatalmak – Nagy-Britannia, Franciaország, Szerbia és a cári Oroszország (a később hozzájuk csatlakozó Olaszországgal, Görögországgal, Portugáliával, Romániával és az Egyesült Államokkal együtt) – harcoltak a központi hatalmak, vagyis Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia (valamint a később csatlakozó Oszmán Birodalom és Bulgária) ellen.
PATTHELYZET
Ahogy a harcok egyre inkább belesüllyedtek a nagy veszteségekkel járó csaták és az állóháború révén kialakult patthelyzetbe (különösen a háború nyugati frontján), a gyors és döntő győzelem iránti kezdeti lelkesedés minden oldalon alábbhagyott. Nyugaton az árkok és erődítmények rendszerének leghosszabb szakasza 764 kilométeren nyúlt el az Északi tenger és a svájci határ között, és az észak-amerikai és nyugat-európai harcosok számára is meghatározta a háborút. Keleten ugyan a front nagy kiterjedése megakadályozta a hosszú árokrendszerekben vívott küzdelmek kialakulását, azonban a konfliktus itt is ugyanolyan heves volt, mint a nyugati fronton. Szintén nagy összecsapásokra került sor Észak-Olaszországban, a Balkánon és az Oszmán Birodalomban. Szárazföldön, tengeren és – a történelem folyamán most először – a levegőben is folytak a harcok.
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK BELÉPÉSE AZ I. VILÁGHÁBORÚBA
A háború meghatározó fordulatot vett 1917 áprilisában, amikor Németország korlátlan tengeralattjáró-háborúja miatt az addig elszigetelődő Amerikai Egyesült Államok a konfliktus közepébe csöppent. A John J. Pershing tábornok által vezetett Amerikai Expedíciós Haderő friss csapatai és felszerelései, valamint a német kikötők egyre szűkülő blokádja az antanthatalmak javára billentették a mérleg nyelvét.
AZ OROSZ FORRADALOM
Az antanthatalmak újonnan szerzett fölényét eleinte visszavetették a háború keleti hadszínterén zajló események. Az antant egyik vezető erejének számító Oroszországban 1917 elejétől zűrzavaros állapot uralkodott. Még ugyanazon év februárjában kitört a februári forradalomként ismert népfelkelés, többek között a cári kormány elhibázott háborús stratégiájának köszönhetően. II. Miklós cár lemondásra kényszerült, és a liberális és szocialista frakciókból álló Ideiglenes Kormány került hatalomra, amelynek végül a Szocialista Forradalmi párt tagja, Alekszandr Kerenszkij lett a vezetője. A pluralista demokrácia megvalósítására tett rövid kísérlet kaotikus helyzetet idézett elő, és a nyári hónapokban a fokozatosan gyengülő háborús teljesítmény és az egyre súlyosabb gazdasági helyzet lázadásra sarkallta az orosz munkásokat, katonákat és tengerészeket (a „júliusi napok”).
1917. október 24-25-én a Vlagyimir Lenin által vezetett bolsevikok (baloldali szocialisták) kulcsfontosságú kormányzati épületeket foglaltak el, majd lerohanták a Téli Palotát és az új kormány petrográdi (az ország fővárosa, ma Szentpétervár) székhelyét. A „nagy októberi szocialista forradalom”, a történelem első sikeres marxista puccsa eltávolította az eredménytelen Ideiglenes Kormányt, majd Lenin vezetése alatt megalapította a Szovjet Szocialista Köztársaságot. Az új szovjet állam radikális szociális, politikai, gazdasági és mezőgazdasági reformjai a háborút követő években nyugtalanították a nyugati demokratikus kormányokat, akik annyira tartottak a kommunizmus elterjedésétől Európában, hogy az 1920-as és 1930-as években hajlandóak voltak elfogadni jobboldali rezsimeket, illetve engedményeket tenni azok számára (ideértve Adolf Hitler náci Németországát is).
Az orosz forradalom közvetlen európai hatása azonban egy brutális és hosszan (1917 és 1922 között) tartó polgárháború volt, amely miatt az új bolsevik vezetés különbékét kötött a császári Németországgal. Amikor a tárgyalások a németek követelései miatt zátonyra futottak, a német hadsereg totális támadásba lendült a keleti fronton, amelynek eredményeképp 1918. március 6-án megszületett a breszt-litovszki békeszerződés.
AZ ANTANTHATALMAK ELŐRETŐRNEK, A KÖZPONTI HATALMAK MEGHÁTRÁLNAK
Bár a németek 1918 telén sikeresen kiütötték a bolsevik Oroszországot a háborúból, nyárra pedig Párizst is elérték, az antanthatalmak seregei a Marne folyónál visszaverték őket. 1918 nyári és őszi hónapjai alatt folyamatosan közeledtek a németek vonalaihoz a nyugati fronton („száznapos offenzíva”).
Szeptemberben a központi hatalmak elkezdték megadni magukat – elsőként Bulgária, majd októberben az Oszmán Birodalom is. November 3-án az osztrák-magyar erők fegyverszünetet kötöttek az olaszországi Padova közelében. Németországban a kieli haditengerészeti lázadása felkelések sorát indította el Németország kikötővárosaiban, illetve több nagyvárosban, köztük Hannoverben, Frankfurtban és Münchenben. Az úgynevezett „német forradalmat” a szovjet modellen alapuló munkás- és katonai tanácsok robbantották ki. Az első „tanácsköztársaság” (Räterrepublik) a Kurt Eisner által vezetett Független Szocialista Demokrata párt (USPD) irányítása alatt alakult meg Bajorországban. A Friedrich Ebert vezette erős német Szociáldemokrata párt (SPD) destabilizáló erőként tekintett az újonnan megalakult tanácsokra, és helyette a parlamenti reformokat és békét követelő német közvéleményt támogatta.
FEGYVERSZÜNET
1918. november 9-én a német hadsereg parancsnokai által magára hagyott II. Vilmos császár a heves zavargások közepette lemondott a német trónról. Ugyanezen a napon az SPD képviselője, Philipp Scheidemann köztársaságot kiáltott ki Németországban, amelynek élére egy ideiglenes kormány került Friedrich Ebert vezetésével. Két nappal később a németek küldöttei (Matthias Erzberger, a Katolikus Centrum Párt képviselője vezetésével) egy vasúti kocsiban találkoztak győztes antanthatalmak Ferdinand Foch marsall által vezetett küldöttségével a compiègne-i erdőben, és megegyeztek a fegyverletétel feltételeiben.
1918. november 11-én 11 órakor (11/11) véget értek a harcok a nyugati fronton. A „nagy háború”, ahogy a kortársak nevezték, befejeződött, azonban a konfliktus messze ható nemzetközi, politikai, gazdasági és társadalmi következményei még hosszú évtizedeken át éreztették hatásukat.
AZ I. VILÁGHÁBORÚ VESZTESÉGEI
Az I. világháború a modern kori történelem egyik legpusztítóbb összecsapása volt. Az harcok következtében közel tízmillió katona vesztette életét, ami messze meghaladta a megelőző száz év összes háborús áldozatának számát. Bár a sérüléseket illetően nehéz pontos adatokat felkutatni, becslések szerint a harcokban megsérült katonák száma elérte a 21 milliót.
A konfliktus mindkét oldalán hatalmas veszteségeket szenvedtek, részben az új fegyverek, például a géppuska és a harci gázok bevetésének következtében, részben pedig amiatt, hogy a katonai vezetők képtelenek voltak haditerveiket a háború egyre inkább gépesített jellegéhez igazítani. Az erőforrások kimerítését célzó anyagháborús stratégia több százezer katona életét követelte, különösen a nyugati fronton. 1916. július 1-jén volt a legtöbb halálos áldozat: a brit hadsereg csak a Somme folyónál 57 000 katonát veszített. Összességében azonban Németország és Oroszország fizette a legnagyobb emberáldozatot: becslések szerint 1 773 700, illetve 1 700 000 katonájuk vesztette életét. Franciaország a mobilizált haderő 16%-át veszítette el. A bevetett katonák számát tekintve itt volt a legmagasabb a halálozási arány.
A háború polgári áldozatainak számáról egyetlen hivatalos intézmény sem vezetett pontos feljegyzéseket, a kutatók azonban úgy tartják, hogy akár 13 millió civil is áldozatul eshetett a harcoknak közvetve vagy közvetlenül. A halálozási arány a háború végén kirobbanó spanyolnáthajárvány – a világtörténelem leggyilkosabb járványa – következtében a civilek és a katonák körében is még magasabbra szökött. Európában és Kis-Ázsiában milliók veszítették el az otthonukat a háború miatt. A vagyoni és ipari kár, különösen Franciaországban és Belgiumban, ahol a legsúlyosabb harcok zajlottak, katasztrofális méreteket öltött.